Szomorú versek.</3

Összetörtem.:/

Nem tudom már, ki is vagyok,

Éltem, szerettem, s most meghalok,

Lelkem örök, bús hangja zeng,

Összetörtem, valahol itt bent

 

 

Egy új élet kezdete

Az ajtóból visszanézek egyszer, utoljára,

Majd egymagammal elindulok a nagyvilágba.

Szívem remeg, szemem könnyes, de lelkem útra kész,

Múltamat magam mögött hagyom, bármilyen nehéz.

Nem tudom még, merre vezethet hosszú utam,

Életem iránytűje vajon most mit mutat.

Ma nem tarthat velem múltamnak kísértő szelleme,

Új nap virrad, jelezve, ez egy új élet kezdete.

 

Ne menj még

Csak még egyszer, utoljára ölelj át, kérlek,

Az nem lehet, hogy szerelmünk így érjen véget

Nem menj még, könyörgöm, ne hagy magamra,

Én továbbra is csak ölelni, csókolni akarlak!

Hiszen szerelmünk oly erős volt, mint száz másik,

Minden ember ilyen szerelemre vágyik.

Mielőtt végleg elmész, csak annyit kérek tőled,

Elfeledni nem tudlak, így inkább ölj meg!

 

Elment

Elment, és ez még mindig nagyon fáj,

de szívem őrzi, míg újra rám talál.

Bár elbúcsúztunk, szívem továbbra is őrzi emlékét,

testem továbbra is várja forró ölelését.

Remélem, ajkamat egyszer még csókolni fogja,

visszatér majd életembe szeretet hozva.

Bízom, hogy fogja még halkan a nevemet súgni fülembe,

bízom, hogy szívünk újra együtt dobban a régi ütemre

Bízom egy szebb jövőben, bízom egy új álomban,

bízom, hogy újra rám találsz egy nyári záporban!

 

Meghalok érted!

Egyedül érzem magam a nagyvilágban,

Egyedül búban és magányban.

Nincs már, ki átkaroljon, s azt súgja: Szeretlek,

Nincs már, ki ismét fényt adna szememnek.

Itt állok egyedül, szívemen sebekkel,

De tudnod kell, én soha nem feledlek el!

 

Mikor lehunyom szemem Téged látlak,

Bár elhagytál, még mindig visszavárlak!

Hiányod lassan felőröl engem, irányít a félelem,

Tudd meg, Nélküled már mit sem ér nyomorult életem!

Egyedül ülök a folyóparton, egyre csak elmerengve,

Lassan egy könnycseppem hullik a tükörképemre.

 

És én csak bámulom tovább magam a víz tükrében,

Büntetlenül bűnhődöm a szerelem börtönében.

Bizony mi mind egy végtelen játékot játszunk,

Melyben könnyedén elbukunk, ha nem vigyázunk.

Én már elbuktam, hát most a csodára várok,

Ami Te vagy, hiszen örökké csak rád vágyok.

 

Itt állok, hát halld szavam, a vesztett csatamezőn,

Ha nem jössz el értem, végleg elvesztem az erőm.

Elvérzek érted, érzem, lassan a kezem is kihűl,

Szívem megáll, fejemből minden gondolat kiürül.

Te majd ott állsz koporsóm felett, kezedben fekete rózsával,

Akkor döbbensz majd rá igazán, mit tettél ezzel a leánnyal.

 

Hiányzol, érts hát meg végre engem,

Ezt nem tudom kifejezni szebben.

Te tetted ezt velem, te tettél rabbá,

Hogy miért, az számomra is talány.

Furcsa érzés ez, nélküled minden percben félek,

Bármit is teszek, egyszerűen Meghalok érted!

 

 

 

 

Oldal: Idézetek~Szomorú versek.</3
Wirike.Idézetek.*.*.:$ - © 2008 - 2024 - wirikeidezetek.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat